2011. január 5., szerda

KOVÁCS CINTIA ERNESZTINA (már nem keresik)

Kovács Cintia 2010. november 12-én Veszprémben látták elindulni otthonról majd nyoma veszett. A rendőrség ellenőrizte a lehetséges tartózkodási helyét illetve kapcsolatait eredménytelenül.

Két, a környéken sétáló fiatalember december 28-án délután két órakor tett bejelentést arról, hogy Veszprém-Kádárta határában, a Lánczi utca mögött, a patakon túl egy holttestet talált. Az elhunyt azonosítása megtörtént. A 16 éves veszprémi lányt eltűnés miatt november 13-a óta kereste a rendőrség. Az elsődleges intézkedések alapján idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A halál pontos okának megállapítása érdekében igazságügyi orvos szakértőt vont be az eljárásba a Veszprémi Rendőrkapitányság. A haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a hatóság.
  
Link: http://www.police.hu/friss/ves_20101229_01.html
  

  
A vizsgálat jelenleg is tart mivel a rendőrség nem zárja ki az idegenkezűséget. Hamvasztást ebben az esetben nem engednek így koporsóban temetik el.


KORÁBBI RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS
A Veszprémi Rendőrkapitányság eljárást folytat a 16 éves veszprémi lakhelyű Kovács Cintia eltűnésének ügyében. Kovács Cintiát utoljára 2010.11.12-én látták elmenni otthonról, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, róla információval nem rendelkeznek.

Körülbelül 162-165 cm magas, sportos testalkatú, fehér bőrű, haja hosszú, hátközépig érő, szőkés barna színű, a homlokán frufrut hord; a fülében lencse alakú arany fülbevalót visel.

Eltűnésekor nagy valószínűséggel fekete sportos kialakítású bőrcipőt, fekete melegítőnadrágot oldalán piros keskeny csíkkal, cipzáros narancssárga pulóvert, és fekete vászon mellényt visel.

A lány otthonról tűnt el, lehetséges feltalálási helyét és kapcsolatait a rendőrség ellenőrizte, de ezidáig nem vezetett eredményre, ezért a Rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lányt az eltűnését követő időpontban látta, ismeri, vele kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen, vagy telefonon a Veszprémi Rendőrkapitányság Élet-és Ifjúságvédelmi Alosztályán a 88/428-022/12-48-as melléken, vagy a 107/112-es segélyhívószámon.

VÍG ALEXANDRA (már nem keresik)

Víg Alexandra 2010. június 14-én tűnt el dunaújvárosi lakásukból iskolába indult ahová nem érkezett meg.
2010 november elején a Duna parton egy 16 éves meggyilkolt lány fához kötözött holtestét találta meg egy 8 éves kisfiú. A környékbeliek állítása szerint a nyár elején eltűnt fiatal lány volt az áldozat, de ezt a rendőrség akkor nem erősítette meg. 

Mint utólag kiderült valóban  Víg Alexandrát találták meg. A holttest megtalálása után rendkívüli halál miatt indított közigazgatási eljárásban igazságügyi orvos szakértőt rendeltek ki annak megállapítására, hogy mi okozta a fiatal lány halálát. Ebben az orvos szakértő nem tudta egyértelműen kizárni az idegenkezűséget, ezért a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán nyomozást rendeltek el emberölés bűntett gyanúja miatt.

A gyilkossággal egy 29 éves váci férfit gyanúsítanak aki már többször volt már büntetve köztük kétszer zaklatás miatt. 
A 17 éves lány interneten ismerkedett meg a férfival akivel többször találkozott személyesen is. Amikor a lány bejelentette neki hogy szülei nem örülnek a kapcsolatnak a férfi ezt követően megfenyegette - az életével játszik, és ne csodálkozzon azon, hogyha az iskolából kijövet egy fekete kocsi fogja várni, és el fogják rabolni. Alexandra megijedt és miután elmondta szüleinek feljelentették a férfit. 


forrás : http://eltuntkereso.network.hu/kepek/mar_nem_keresik/vig_alexandra



KORÁBBI RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság 07030-4254/2010.ált. számon közigazgatási hatósági eljárást folytat a képen látható 16 éves Víg Alexandra (szül.: 1994.11.15.) eltűnése ügyében.

Alexandra 2010. június 14-én 07:15 órakor dunaújvárosi lakásukból iskolába indult, de oda nem érkezett meg, azóta életjelet nem adott magáról.

A fiatal hölgy kb. 152 cm magas, sovány testalkatú, kb. 45 kg. Haja vöröses szőke melírral, a fülei kissé elállóak, orra kissé nagy, álla egyenes. Testtartása egyenes, beszéde érthető, fogai épek.

Különös ismertetőjele nincs.

Ruházata: Eltűnésekor szürke melegítő felsőt, fehér pólót, kék farmert és fehér színű edzőcipőt viselt.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kéri, aki bármilyen infomációval rendelkezik az eltűnt fiatal hölgy jelenlegi tartózkodási helyét illetően, jelezze azt a 06-25-510-510-es telefonszámon, vagy hívja a 107-es, 112-es segélyhívók bármelyikén. Személyesen a Dunaújváros, Szentgyörgy út 1. szám alatt várják a bejelentőket.

keresés felvétele

eltuntmail@gmail.com